Gazdám mérges volt, eldobott magától
Gazdim aznap reggel kicsit mérges volt. Azt monda azért, mert sokan vagyunk.
Sokan? - tűnődtem. Eddig sem voltunk kevesebben, jutott enni mindenkinek. Olyan jó volt a testvéreimmel játsznani, ott születtünk mind a hárman. Mamánk nagyon szép és nagy házörző, már együtt futottunk a kapuhoz ugatni. A tesóm már tudta, hogy nincs maradásunk, mert nagy kutyák leszünk és a gazdánknak nem kellünk.
-Hát akkor kellünk másnak, mert egy ilyen fess szörmók, aki még bolondos, de komoly férfi lesz és komoly szívével gyengéden szeret majd, miért ne lelne társra? -gondoltam, de a tesómnak igaza lett. Egy nap reggel beültettek az autóba mindhármunkat. Hosszú kilómétereket utaztunk, nem tudtuk merre járunk. Arra gondoltunk valaki mégiscsak vár minket. Megérkeztünk egy magas kerítéshez. Nem volt ott senki, csak nagy nagy kutyák. Ugattak és mérgesek voltak, amiért jöttünk.
Azt kiabálták: "be ne merjétek tenni a lábatokat, mert akkor jajj nektek!" MInden olyan gyorsan történt: kinyílt az autó, a kerítéshez vittek bennünket és egytől egyig bedobáltak. A két testvérem be tudott menekülni egy farakás alá, de én ahogy lehuppantam, épp rosszul értem földet. Futottam volna utánuk, mint ahogy otthon is, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Melső tappancsaimra támaszkodtam, így próbáltam magam vonszonlni. Akkor nem értettem miért, ma már tudom: eltörött a gerincem. A nagy kutyák odajöttek, körbe álltak. Egyikőjük orrával próbált segíteni, de nem ment. Utolsó volt az a reggel, amikor négylábra álhattam? Utolsó nap, amikor izgatottan a farkam csóválhattam? Csak fekszem, és nézem, ahogyan a többiek elszaladnak mellettem. Én is futnék velük, de nem tudok. Voltunk többször orvosnál, átestem egy műtéten. Még egyszer szükség lesz rá és azt mondták, lehet hogy 3 lábam tudom majd használni. Az nagyon jó lenne! Most csak vonszolom magam, szomorú mégsem vagyok. Ha lehajolsz és hozzámbújsz, szemembe nézel, kezed a fejemre teszed, megérted miért szeretnék tovább élni. Megsúgom majd!